Hidrogénes-napelemes hibrid a Fiattól
Az eddigi legzöldebb hibridet mutatta be a Fiat a minap, amikor Torinóban leleplezte a Phylla tanulmányt. Az autó ugyanis napelemekkel működik, borongós idő esetén pedig bekapcsol a hidrogénnel működő egység.
Ideje újragondolni azt, amit eddig a hibridekről gondoltunk. Eleinte volt a Prius, amely a benzinmotort kombinálta egy elektromos egységgel, évekkel később pedig jött a dízel-villanymotor kombináció, amely még jobb hatékonysággal kecsegtetett. A legújabb, plug-in változatokat pedig már akár az otthoni elektromos hálózatról is feltölthetjük majd. A Fiat kihagyta a hibrid evolúciójának mindezen állomásait, és most bemutatott koncepciójából teljesen elhagyta a benzinnel vagy gázolajjal működő belső égésű motort.
Az autót a Fiat rengeteg céggel együtt dolgozva fejlesztette az olaszországi Piemont tartományban, a Fiat Research Centertől művészeti intézményeken át a tartomány önkormányzatáig. A teljes egészében újrahasznosítható anyagokból épített Phylla az ajtókon, a motorháztetőn és a tetőn elhelyezett napelemekkel hajtja magát. Az akkumulátorok, a hidrogénes motor és a tartály a padlóban és a csomagtérben kapott helyet, így az utastér tágas maradhatott. A napkollektorok egy nap 18 kilométer megtételéhez elegendő energiát képesek összegyűjteni és akkumulátorokban tárolni. Ha azonban az időjárási viszonyok kedvezőtlenek, bekapcsol a hidrogénmotor. A két rendszer egyszerre történő használatakor a 0-ról 100 km/h-ra való gyorsulás 6 másodperc, a végsebesség pedig 130 km/h. Az adatok tökéletesen megfelelnek egy városi járműnek, és a Phyllát is ilyen környezetbe tervezték. A hidrogén-napelemes hibrid további érdekessége az aszimmetrikus dizájn, amely különös bájt kölcsönöz a kisautónak. Egyes hírek szerint a Fiat már 2010 végén forgalomba helyez egy kisebb flottát valamelyik szervezet számára tapasztalatgyűjtés céljából.